Cukikonyha

“Pokoli” sertésragu



Hozzávalók: 
– 60 dkg sertéslapocka
– 1 dl olaj
– 4 közepes hagyma
– 1 evőkanál sűrített paradicsom
– cayenne bors ízlés szerint
– egy kevés kömény
– 2 gerezd fokhagyma
– 2 evőkanál ecet
– 1,5 dl tejföl
– 1 evőkanál sima liszt
– 1 teáskanál kapribogyó
 1 nagy ecetes uborka
– 1/2 csokor petrezselyem

Elkészítés: 
1, A húst megmossuk, megtisztítjuk az esetleges hártyáktól, inaktól, majd először szeletekre, aztán szélesebb csíkokra vágjuk.
2, A hagymát vastagabb szeletekre vágjuk, a fokhagymát szétnyomjuk, a kapribogyót, az uborkát és a petrezselymet finomra aprítjuk.
3, A húst forró olajban átsütjük, hozzáadjuk a hagymát, aranysárgára pirítjuk. Felöntjük kevés folyadékkal és sóval, borssal, köménnyel, fokhagymával, sűrített paradicsommal fűszerezzük. Ebben a mártásban puhára pároljuk a húst.
4, A tejfölt a liszttel, kevés borssal (esetleg pici pirospaprikával) simára keverjük, majd besűrítjük vele a ragut. Hozzáadjuk a kapribogyót, az uborkát és a petrezselymet és még további 10 percig pároljuk.
5, Ha szükséges, borssal, ecettel és sóval ízesíthetjük még. Köretként főtt tésztát vagy rizst kínálhatunk hozzá.

Megjegyzés: 
Az újságban ez az étel tüzes-erős fogásként szerepelt, ennek ellenére egyáltalán nem erős-csípős a ragu.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!