Tarhonya

Hozzávalók:

– 1 bögre tarhonya

– 2 bögre forró víz (vagyis a tarhonya térfogatának a kétszerese)

– olaj

– só

Elkészítés:

1, Felhevített, vastag aljú edénybe kevés olajat töltünk, majd erre ráöntjük a tarhonyát és gyorsan összekeverjük.

2, Közepes lángon megpirítjuk a tarhonyát, felöntjük vízzel, majd sóval ízesítjük.

3, Lassú tűzön, fedő alatt addig főzzük, amíg az összes vizet fel nem szívja a tarhonya (ne kevergessük!).

4, Amikor kész, még hagyjuk néhány percig fedő alatt párolódni, majd keverjük át, hogy fellazítsuk az összetapadt tarhonyaszemeket.

Megjegyzés:
Annyi olajat használjunk, amennyi bevonja az összes tarhonyaszemet, de az edény alján ne álljon felesleg!
Vízből inkább kevesebbet használjunk, mert ha túllocsoljuk, akkor nem lesz pergős és nagyon összeáll a tarhonya.
Tovább a blogra »